2013. augusztus 5., hétfő

Szezámmagos kifli és mákos zsömle

Ezen a nyáron már több hullámban visszatért és most is jó ideje tart a forróság. Ilyenkor igyekszem könnyű és gyors ételeket készíteni, hogy minél rövidebb ideig melegítsem fel a lakást. Na persze ez nem mindig ilyen egyszerű, mert ugye enni azért ilyenkor is kell és a gyomrunk azért még egészséges. Talán úgy tudom kicsit lerövidíteni a sütési időt, hogy nem kenyeret sütök ami azért mégis csak tovább tart, hanem kisebb darabokat, így is nyerve néhány percet. Mára már ott tartok, hogy csak szemre állítom össze a tésztát, mert így sem lehet elrontani. Azért az arányokat  betartva a mai tészta hozzávalói a következők.
50-55 dkg liszt
25-30 dkg kovász
3 ek. olivaolaj
1 dkg élesztő
1 tk. só
1 tk. cukor
1 dl tej
víz
4 dkg margarin a kenéshez
tetejére 1tojás a kenéshez, szezámmag és mák
 Langyos cukros tejben elkeverem az élesztőt és a liszt közepébe mélyedésbe öntöm, betakarom kevés liszttel és várok egy keveset. Ezután hozzáadom az összes hozzávalót és annyi vizet, hogy kissé lágyas tésztát kapjak. A dagasztógép segítségével alaposan kidolgozom. Letakarva pihentetem míg jól megkel. Na ezzel nem kell sokat várni ebben a hőségben. Ezután deszkára borítom és négyfelé vágom. Háromból cipót formálok a negyediket hatfelé vágom. Ezeket egyenként gömbölyítem, zsemle lesz belőlük.
A nagy cipókat egyenként kinyújtom. Az alsó tetejét megkenem a margarin felével, majd rá a másodikat, ezt is megkenem és végül rá a harmadik lapot. Ezt a jó nagy lepényszerű képződményt 16 felé vágom. Egyenként feltekerem kintről befelé és tepsire rakom. Átgyúrom még egyszer a kis zsemléket és azokat is tepsire rakom. Itt pihen amíg jól megnőnek, majd felvert tojással megkenem a tetejüket.
Kifliket szezámmaggal, zsömléket mákkal megszórom.
Sütőt előmelegítem 180 fokra és mielőtt beteszem sülni vízzel alaposan megpermetezem. A két tepsit berakom, hőlégkeverőt bekapcsolom. Időt nem szoktam nézni, inkább arra figyelek, hogy mikor szépen megsültek kivegyem. Ilyenkor gyorsan még egyszer vízzel megpermetezem.
Ezután tálcára szedem és már csak arra kell várni, hogy mikor kóstolhatom.