2011. május 30., hétfő

Kakukkfüves zsömle

Kakukkfüvet főleg csak húsok ízesítésére használtam egészen addig, amíg Orsitól nem kaptam kóstolót. Néhány éve volt szerencsém megkóstolni az egyik Aalborgi pékség termékét, kakukkfüves zsömlét. Mivel nagyon ízlett így azóta már többször is készítettem, persze csak úgy saját recept alapján. Most is ilyet sütöttem, csak annyit változtattam a régebbihez képest, hogy most joghurtot tettem bele.

hozzávalók:
55 dkg liszt
30 dkg kovász
100 g joghurt
0.5 dl tej
1 dl víz
2 dkg élesztő
3 ek. olivaolaj
2 tk. só
1 tk. cukor
2 ek. őrölt kakukkfű
 Langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt. Kenyérsütő üstjébe teszem az összes hozzávalókat, legvégül a lisztet amiben elkeverem a kakukkfüvet. 20 perces programon dagasztom. Az üstben hagyom pihenni, míg duplájára kel. Ezután deszkára borítom és 18 felé vágom. Zsömléket gömbölyítek és sütőpapíros tepsikre rakom. Egy tepsire csak 9 darabot, hogy kényelmesen elférjenek. Itt legalább 30-40 percig pihentetem.
Előmelegítem a sütőt 210 fokra. Sütőpapír alá kevés vizet öntök és beteszem a tepsiket, de ekkor már bekapcsolom a hőlégkeverőt és visszaveszem a hőfokszabályzót 180 fokra. Kb. 15 percig sütöm. Mikor kész kiveszem és vízzel lepermetezem.
Íme a végeredmény. Nagyon-nagyon finom lett. Még Lili cicámnak is ízlett ami azért is nagy szó, mert nem szereti a fűszeres ízeket. (Kivétel a kolbász).

2011. május 19., csütörtök

Kapros túrós batyu

Kaporszezon kezdetén íme az elmaradhatatlan túrós sütemény. Alig győzőm irtani a kertben a kaprot, így szerencsére nem kell vele spórolni. Bőven teszek mindenbe, amibe csak lehet.

 hozzávalók:
90 dkg liszt
3 ek. cukor
3 tojás sárgája
7 dkg margarin
4,5 dl tej
4 dkg élesztő
pici só

kenéshez:
15 dkg margarin
3 ek.cukor

töltelék:
65 dkg túró
20 dkg cukor
3 tojás sárgája
15 dkg mazsola
1 cs. vaníliás cukor
3 dkg margarin
3 ek. tejföl
1 ek. búza dara
1 hatalmas csokor kapor
Langyos cukros tejben  felfuttatom az élesztőt. A tészta hozzávalóival a kenyérsütő üstjében dagasztom 20 percig. Mikor duplájára kel deszkára borítom.
 Margarint a cukorral összekeverem és megkenem vele a vékonyra nyújtott tésztát. Ezután feltekerem mint a bejglit és a két végét alá hajtom. Hagyom kelni míg jó nagyra nő, ez 30-40  perc

   
Amíg a tészta kel elkészítem a tölteléket. Kaprot apróra vágom és a többi hozzávalóval jól összedolgozom.
Tésztát kinyújtom, négyzetekre vágom és a töltelékből halmokat  teszek rá. Négy sarkát összefogva kissé
megcsavarom és egymás mellé a tepsibe rakom. Előmelegítem a sütőt 220 fokra és miután betettem 190
fokra visszaveszem. Készre sütöm.
Egymást nem kímélve nőttek nagyra és nyíltak szét. Az íze és illata csodás.

2011. május 8., vasárnap

Kapros tejszínes pulykamell


Nagyon szeretem a kapor ízét süteményben épp úgy mint sós, húsos ételben, vagy akár levesben. Ilyenkor már alig várom, hogy készíthessek valamit amibe bőségesen tehetek. Szerencsére a fóliában sokkal gyorsabban nő, így a mai ebédhez már tudtam szedni. Kapros túros sütemény is ilyenkor kihagyhatatlan. Volt mikor a túróhoz olyan sokat akartam tenni, hogy Orsikám szólt, talán kicsit kevesebb is elég lenne. Mai ebéd így a tavasz ízeivel gazdagodott, ami nagyon-nagyon finom volt. Sajnos elfelejtettem időben lefényképezni, így már csak az a kevés maradék került lencse végre.

hozzávalók:
35 dkg pulyka mell
2 dl tejszín
1 ek. étkezési keményítő
1 nagy csokor friss kapor
oliva olaj

fehér bors
 Apró kockára vágott pulyka mellet forró olajban fehéredésig sütöm. Majd sózom, borsozom, fedőt teszek rá és alacsony hőfokon puhára párolom. Mikor a hús megpuhult rászórom az apróra vágott kaprot, rá öntöm a tejszínt és étkezési keményítővel sűrítem. Sós vízben főtt krumplival tálalom és mellé az elmaradhatatlan fejes saláta kerül.

2011. május 6., péntek

Zellerfasírt

Ősszel érdemes mindent lefagyasztani amit csak lehet, hogy télen is a saját termesztésű zöldséget és gyümölcsöt együnk. Így tettem a zellerrel is amiből még mindég találok a fagyasztó mélyén. Hosszúkás hasábokra vágva amit rántani szoktam, és apróra kockázva amit levesben főzök.
Nem tudom milyen ötlettől vezérelve reszelve is tettem, amit eddig még soha. Gondoltam, hogy sütve fogom megenni, így az alábbi receptet találtam ki. Lehet, hogy ez nem az én újításom, de mivel nem olvastam utána, hogy ki és milyen módon készíti a reszelt zellert, ezért fantáziámra bíztam az elkészítést. És mindez nagyon éhesen jutott eszembe. Azért is szeretem ezt a zöldséget, mert igaz karakteres az íze, de sütve ebből veszít és nagyon finom tud lenni egy kis adalék hozzáadásával.

hozzávalók:
35 dkg reszelt zeller (nekem ennyi volt a zacskóban)
3 közepes krumpli
1 egész tojás
 2 ek. liszt
 só
 fehér bors
 olaj a sütéshez
A krumplit meghámozva lereszelem a durva (káposzta) reszelőn. Hozzáadom a reszelt zellert, tojást, lisztet és a fűszereket ízlés szerint. Jól összedolgozom és evőkanál segítségével forró olajban szép pirosra sütöm.
Semmi más nem kell hozzá, csak egy nagy adag fejes saláta. (Na nem annyi ami a képen látható.)
Annyira jól sikerült, hogy meg fogom ismételni, szerencsére van miből. Az íze pont olyan lett amit elképzeltem éhesen. Arra gondoltam, hogy legközelebb más zöldség félével is kipróbálom ezt az összeállítást.

2011. május 1., vasárnap

Diós - mézes csirke

Egyik kedvencünket már rég készítettem, így itt az ideje, hogy megint ez legyen az ebéd. Ezt gondoltam egy bő héttel ezelőtt, amit el is készítettem, meg le is fotóztam. Csak épp nagyon jó volt az idő, így nem volt kedvem az ámító gépet bekapcsolni. Most ebben a borongós, esős időben ezt a hiány pótolom.

hozzávalók 2 személyre:
2 db csirkecomb (személyenként 1 db, ha valakinek ez kevés több is lehet)
fűszerkeverék, tetszés szerint
nálam: só, bors, kakukkfű, zsálya, tárkony
oliva olaj
1 tk.méz
 kevés durvára vágott dió
1 dl sör
Combokat előző este megszórom sóval és fűszerekkel, majd hűtőbe teszem.
Másnap tepsibe kevés oliva olajat öntök, beleteszem a combokat, majd a tetejét is kicsit meglocsolom. Megpucolt krumplit apróra vágom, megsózom és mellé teszem, majd átforgatom az olajban és már is együtt sülhetnek. Ez idő alatt durvára vágom a diót és összekeverem egy pohárban a mézzel és a sörrel. Ha úgy gondoljuk, hogy kicsit sok a sör igyunk ki  belőle egy keveset.
Mikor teljesen megsült a comb, csak akkor locsolom meg  a sörös-mézes-dióval és még néhány percig a sütőben hagyom. Nem szabad korán, mert megég a méztől. Ekkor már lekapcsolom a sütőt és csak a hőlégkeverő megy.
Váratlan dolog történt. Mikor elő akartam venni a diót, csak akkor vettem észre, hogy tévedésből az összeset ledaráltam. Még szerencse, hogy van itthon mogyoró, így ezzel és kevés darált dióval készítettem a mostani menüt. Ez a változat is nagyon finom. Igaz az, hogy a tévedésekből is jó receptek születnek.
Azóta már szép nagyra nőttek a saláták a fólia alatt, így ma már azzal enném. A saját termésű, télire elrakott uborkával is nagyon finom.
A legfinomabb a tepsi aljára csorgott és kicsit leragadt édeskés, sós, fűszeres ragacs.