2012. július 27., péntek

Cukkinis palacsinta

Ilyenkor már javában tart a cukkini szezon. Bőséges termésnek köszönhetem, alig telik el nap, hogy valami formában ne kerüljön az asztalra. Ma bőven tettem gyalulva a fagyasztóládába télire, és az ebéd is cukkiniből készült (tök) főzelék. Leves pedig cukkinikrémleves. Desszert mi más is mint cukkinis palacsinta. Azt hiszem a mai napot elnevezhetem cukkinis napnak. Ami egyáltalán nem baj, sőt mondhatom, hogy nincs annál jobb mikor de. 10 órakor még a szárán van és harangszóra 12 órára pedig az asztalon a tányérban.
hozzávalók:
20 dkg liszt
1csapott ek. cukor
1csapott tk.só
1 db. nagy házi tojás
1 kk. szódabikarbóna
tej
2 ek. olaj
40dk zsenge cukkini
Liszt, cukor, só, tojás,szódabikarbóna és tej hozzáadásával kissé sűrű palacsinta tésztát készítek. Tejet nem mérem csak tetszőlegesen öntöm amennyi kell. Sima állagúra keverem, majd pihen 2-3 órát. Mielőtt elkezdem sütni a cukkinit durva (káposzta) reszelőn héjastól magostól (ami a zsengének valójában nincs is) lereszelem. Bőven lehet beletenni, mert mikor úgy gondolom, hogy ez már sok akkor pont annyi kell. Súlyra mérve lehet a liszt mennyiség duplája, vagy még attól is több. Lereszelt cukkinit belekeverem a tésztába az olajjal és már azonnal kezdem sütni.
Én nem teszek bele semmi tölteléket, mert így is nagyon finom.
Ez a mai a leírt adag duplája és mondhatom, gyorsan fogy. Maradékot hűtőszekrénybe elteszem holnapra, mert hidegen is nagyon finom.

2012. július 18., szerda

Szederrel díszített puding és mascarpone torta

Eszem ágában sem volt ma sütni. Hogy mégis megteszem ennek az az oka, hogy tegnap este kaptam a szomszédból egy tál szedret. Ez olyan ritka kincs amit fontosnak tartottam megbecsülni, ezért nem akarom "csak" úgy megenni. Mascarpone pont van itthon így elhatároztam, hogy valami krémest sütök. Fejemben próbálom összeszedni a hozzávalókat, de hogy mi lesz a végeredmény az majd csak kóstolásnál derül ki.
Piskóta tésztára gondolok és valami lágy selymes krémre.
hozzávalók a tésztához:
 6 db szép nagy házi tojás
25 dkg liszt
32 dkg cukor
1 tk. szódabikarbóna
6 ek. víz
1/2 dl. olaj
krémhez:
1/2 l tej
1. 1/2 cs. vanília ízű pudingpor
20 dkg margarin
20 dkg. porcukor
25 dkg mascarpone
2 ek. tejföl
díszítéshez szeder
Elkészítem a piskótát. Tojások sárgáját cukorral és vízzel fehéredésig habosra verem. Ezután belekeverem az olajat, majd a liszttel elkevert szódabikarbónát. Végén pedig a felvert tojások fehérjét óvatosan beleforgatom. Zsírozott lisztezett tepsibe terítem és 230 fokra előmelegített sütőbe teszem. Kb.2 perc után visszaveszem 180 fokra és tűpróbáig készre sütöm. Míg hűl a tészta, elkészítem a krémet.
Pudingot kevés tejjel simára keverem. Teflon serpenyőbe öntöm a többi tejet és mikor forr, állandó  keverés közben a pudinggal besűrítem, majd félreteszem hűlni.
Margarint a porcukorral habosra keverem, majd hozzáadom a kihűlt pudingot. A mascarpone és a tejföl csak később kerül bele. Ezzel is még tovább habosítom. Mikor a tészta kihűlt kettévágom, az alsó lapot megkenem a krém felével, majd ráteszem a másik lapot és a maradék krémmel megkenem a tetejét és az oldalát. Tetejét szederrel díszítem. Ezután hűtőszekrénybe teszem, hogy megdermedjen a krém és szeletelhető legyen.
Hogy milyen lett a krém? Nagyon finom, könnyű tényleg szinte selymes és jól illik hozzá a szeder íze. Ezt a krém összeállítást érdemes más gyümölccsel is kipróbálni.

2012. július 15., vasárnap

Sajtos kifli

Végre bőven terem a kertben paprika, paradicsom, uborka és mindenféle friss zöldség. Ilyenkor nem kell mást tenni, csak sütni egy jó kenyeret vagy kiflit és már lehet is lakmározni.
Ma sajtos kiflire éheztem, joghurt is van itthon, gyorsan összedobok egy adag tésztát.
hozzávalók:
60 dkg liszt
25 dkg kovász
150 gr. joghurt
1.5 dkg élesztő
0.5 dl olivaolaj
0.5 dl tej
2 tk. só
1 tk cukor
1 tojás sárgája
1.5 dl víz (ezt nem mértem)
tetejére sajt és 1 tojás a kenéshez
Keverőtálba kimérem a lisztet és a kovász, beleöntöm a langyos cukros tejben felfuttatott élesztőt, beleteszem az összes hozzávalót és beindítom a dagasztást. Mikor összeállt a tészta kb. 10 percre leállítom a gépet, így pihentetem. Majd újra beindítom és legalább 10-15 percig dagaszt. Ezután letakarom és hagyom míg jó nagyra nő, ez akár 40-45 perc. Mikor megkelt deszkára borítom és négy felé vágom. Egyenként gömbölyítem és ismét letakarva pihentetem 10 percig. Egyenként kinyújtom és négy felé vágom, majd kintről befelé feltekerem. Kissé görbítve két tepsibe rakom. Amikor az összes kifli (mind a 16 db) tepsibe kerül letakarom legalább 30 percig.
Amíg a sütőt előmelegítem 200 fokra, addig egy tojást felverek, megkenem vele a kifliket és reszelt sajttal megszórom. Mielőtt sütőbe teszem vízzel alaposan lepermetezem, majd berakom a tepsiket és bekapcsolom a hőlégleverőt és készre sütöm.
Ezután már csak azt kell kivárni, hogy végre annyira meghűljön, hogy lehessen enni.
Vaj, szalámi és sok- sok zöldség kell hozzá.

2012. július 14., szombat

Almás lepény

Tavaly ősszel konyhakészre elkészített és lefagyasztott almából van még így ideje elhasználni, mert nemsoká itt az idei termés. Almás lepényt szoktam sütni úgy, hogy a készre dinsztelt almát cukorral és darált dióval összekeverem és azt teszem a tészta közé. De volt, hogy darált mogyoróval, sőt olyan is volt, hogy dejóval készítettem. Most viszont kicsit krémesebbet szeretnék készíteni ezért pudinggal sütöm.
hozzávalók a tésztához:
45 dkg sima liszt
25 dkg rétes liszt
18 dkg cukor
25 dkg margarin
5 dkg házi tyúkzsír
3 tojás sárgája
2 nagy ek. tejföl
1 csapott tk. szódabikarbóna
pici só
hozzávalók a töltelékhez:
1 nagy zacskó kész alma (nem mértem)
1.1/2 cs. vanília puding
3 ek. cukor
1 tk. fehéj
3 dl. víz
Tészta hozzávalóit keverőtálba teszem és jó alaposan összedolgozom, hogy könnyen nyújtható legyen.
 Én ezt előző este készítem el és egy éjszakára a hűtőszekrényben pihentetem. Így sokkal finomabb, omlósabb lesz.
 Almát előző este kiveszem a fagyasztóból és átteszem a hűtőszekrénybe. Itt reggelre kiolvad és ekkor beleteszem egy teflon serpenyőbe. Rászórom a cukrot és a fahéjat, majd kevergetve forrósítom. Pudingot vízzel simára keverem és az almához öntve néhány percig főzöm. Tésztát kettévágom úgy, hogy egyik fele kicsit nagyobb legyen. Ezt kinyújtom és tepsibe teszem, majd ráterítem a langyosra hűlt tölteléket. Ezután kinyújtom a kisebb tésztát és a töltelék tetejére terítem.
Hideg sütőbe teszem amit 180 fokra kapcsolok és szép világosra sütöm.

 Tepsiben hagyom és csak hidegen szeletelem. Nagyon finom krémes a töltelék a tészta pedig szinte szétolvad a szájban annyira omlós.

2012. július 7., szombat

Sárgabarackos pite

Végre hosszú idő után tegnap este ránk szakadt az ég. Hatalmas esővel, szerencsére jég nélkül. Rövid idő alatt 40 fokról 21 fokra esett a hőmérséklet és szinte gőzölgött minden a forróságtól. Már- már az utolsó percben érkezett, mert hiába locsoljuk a kertet mégis minden megsül benne. És végre a levegő is lehűlt, ha csak rövid időre is. A fán hagyott kevés sárgabarackból is levert néhány szemet, ami földet érve kissé szétlapult. A hűtőszekrényben mentett néhány szem barackhoz teszem és ma utoljára az idei saját termésből pitét sütök.
hozzávalók:
40 dkg liszt
3 ek. cukor
2 tojás sárgája
2 dkg élesztő
5 dkg margarin
3 ek. olaj
2 dl tej
pici só
tetejére barack, 2 ek cukor, fahéj
Kevés langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt. Keverőtálba rakom a lisztet, majd hozzáadom az összes hozzávalót és lágy kelt tésztát készítek amit alaposan kidolgozok. Tésztát kapcsos sütőformába teszem és letakarva ott kelesztem. Mikor megkelt megszórom cukros fahéj keverékkel és sűrűn megrakom darabolt sárgabarackkal. 200 fokra előmelegített sütőbe teszem és készre sütöm.
Formában hagyom míg meghűl.
Ekkor szétkapcsolom az oldalát. Gyönyörűen megolvadt a fahéjas cukor és néhol rácsorgott az oldalára.
Tálcára teszem a tésztát és lehet kóstolni. Nagyon finom, szerintem még porcukor sem kell a tetejére.
 Kár, hogy ezzel vége az idei barack szezonnak nálunk.

2012. július 4., szerda

Sárgabarack lepény


Tavaszi fagy sajnos a sárgabarackot sem kímélte. Virágzáskor még úgy tűnt, hogy bőven lesz rajta termés, de mikor jött egy késői fagy, ezután sorban potyogtak a virágok. Így hát ennek is örülhetünk, hogy legalább kóstoló maradt.
Néhány napja még kemény szemek voltak a fán, de ez a tartós forróság hirtelen megérlelte. Ma reggel leszedtük, néhány még kissé éretlenebb szem kivételével és nagy részét lefagyasztottam. Ahhoz kevés, hogy lekvárt főzzek belőle, mert csak néhány liter lenne. Hőség ide vagy oda, én bizony sárgabarackos süteményre éheztem. Mivel van lefagyasztva fél kg túró, így még boltba sem  kell menni, hogy vegyek. Ezt még tegnap este a hűtőszekrénybe áttettem, így mára kiolvadt. A tésztát pedig még tegnap este elkészítettem és éjszakára a hűtőszekrénybe tettem.
hozzávalók a tésztához:
20 dkg margarin
10 dg cukor
40 dkg liszt
2 tojás
1tk.szódabikarbóna
töltelék:
1/2 kg túró
10 dkg cukor
2 ek. tejföl
1 cs vaníliás cukor
2 tojás
3 ek. búzadara
pici só
15 db sárgabarack
Tészta hozzávalóit keverőtálba teszem és gép segítségével jól kidolgozom. Tálba teszem, letakarom és hideg helyen pihentetem. Reggel kiveszem a hűtőből, deszkán kinyújtom és tepsibe teszem. Túrót és az összes hozzávalót, tojásoknak csak a sárgáját keverőtálba teszem és jó habosra keverem. Tojások fehérjét habnak felverve a végén beleforgatom és tésztára terítem. 200 fokra előmelegített sütőbe teszem 10 percre. Ezután kiveszem mikor kissé cserepes a teteje és sorban rárakom a félbevágott barackot. Visszateszem és még kb. 20 percig 190 fokon készre sütöm. Így a barack ugyan megpuhul de nem lesz lekvár belőle.
Tepsiben hagyom míg meghűl.
Ezután széthúzom a tepsit és a tésztát deszkára csúztatom. Itt szeletelem, mivel a bevonatos tepsit nem szeretném késsel összekaristolni.