2011. december 6., kedd

Mikulástészta

Hosszú téli napokon, mikor az ablakon kinézve csak a szürke, ködös, borús kertet látom, olykor még kimenni sincs kedvem. Ilyenkor gyakran gondolok arra, hogy milyen jó is volt túrni a földet, gyönyörködni nap mint nap a pompázó virágokban és várni azt, hogy egyre több termést lehessen már szedni. Jó volt látni ősszel a sok piros fűszerpaprikát, amit felfűzve, megszárítva és ledarálva mára már bőven tehetek az ételekbe. Szürke napokat átélve jött az ötlet, hogyan lehetne még  vidámabbá és színesebbé tenni ételt és akár még hangulatunkat is, köszönve mind ezt a jó és bőséges termésnek.
Egyszerű házi tésztát gyúrok és fűszerpaprikával színesítem.
hozzávalók :
1/2 kg liszt
4 nagy házi tojás
1 ek. őrölt fűszer pirospaprika
nagyon kevés víz (amennyi szükséges)
Hozzávalókat összegyúrom és tésztagép segítségével kinyújtom, majd tetszés szerinti szélességre vágom. Ez most széles metélt lett.
Bő sós lobogó vízben néhány perc alatt készre főzőm. Leszűröm és már lehet is fogyasztani tetszés szerint, amivel csak szeretnénk. Nálam reszelt sajt és tejföl került a tetejére.
Kíváncsiságból kevés cérnametéltet is készítettem, csak úgy egyszeri kóstolásra húslevesbe. Mivel a gép csak ilyen szélességű cérnametéltet tud készíteni (engem kicsit a zsákvarró cérnára emlékeztet).
Szerintem szemet gyönyörködtető, és az íze se volt rossz.
Mikulás nap alkalmával kapta ezt a nevet a tészta.
Ugye szép lett?

1 megjegyzés:

Orsi írta...

Jópofa, szívesen csinálnék én is, már csak azért is, mert tudom, hogy a házi tészta 3 perc alatt megfő, míg a boltinak 12 perc kell, és még akkor se olyan az állaga, mint a házinak. Csak egy akadály van: hiányzik a tésztagép a háztartásomból.