2012. január 26., csütörtök

Joghurtos kifli

Fogytán itthon a kenyér, ma ismét sütni kell. Először kiflire gondoltam, de közben szerettem volna megint az új sütőformákat is kipróbálni. Így bedagasztottam a szokásos adagot, csak kicsit más összetételben.
hozzávalók:
50 dkg sima liszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
30 dkg kovász
2 dl joghurt
1 dl víz
4 ek. olivaolaj
2 dkg élesztő
1 tk. cukor
2 tk só
köménymag
Kevés cukros joghurtban felfuttatom az élesztőt. Liszthez adom, majd az összes hozzávalóval kelt tésztát dagasztok és meleg helyen pihentetem. Mikor duplájára kel deszkára borítom. Tésztából kis darabokat tépek, akkorákat amekkorák egy- egy kis formát megtöltenek majd kelés után. Formákat olajjal megkenem, megszórom köménymaggal és beleteszem a tésztát. A többit három felé osztom, gömbölyítem és néhány percig pihentetem. Ezután vékony köröket nyújtok és egyenként négy felé vágom. Kintről befelé feltekerem és tepsire rakom. Itt 30-40 percig pihentetem.
Sütőt előmelegítem 180 fokra és hőlégkeverés mellett kb. 15 percig sütöm. Finom ropogós kiflik és még finomabb formazsömlék (vagy kis kenyerek) születtek.

Nincsenek megjegyzések: