2011. március 15., kedd

Magyar kifli

Az idei tél túl hosszúra nyúlt, de ha minden igaz ennek vége. Azért írom múlt időben, mert néhány napja hirtelen beköszöntött a tavasz, és hét ágra süt a Nap. A korai virágok sorban egymás után nyílnak, és ilyenkor öröm a kertben kapirgálni. Még a hideg időben arra gondoltam, hogy az ünnep tiszteletre valami újat fogok kitalálni és megsütni. Olyan színeket válogattam, ami illik a mai naphoz. Most is legszívesebben kint lennék, de szeretném megsütni legújabb elképzelésem, ha már így bele éltem magam.
 Én így ünnepelek. Ez egy egyszerű kifli tészta, csak a színesítést kellett kitalálnom. (Ugye felismerhető a magyar zászló színei?)

hozzávalók:
60 dkg liszt
30 dkg kovász
1/2 dl olaj
1/2 dl tej
2,5 dl víz
2 dkg élesztő
2 tk. só
1 tk. cukor
 színesítéshez:
1 ek. őrölt piros paprika
1 csapott ek. kakukkfű
1 csokor petrezselyemzöld

 Tészta hozzávalóit harmadolom, mivel három színűt készítek. Langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt. (Ezt is harmadolva.)
1/3 rész alapagyaggal keverőtálban jól kidolgozom. Ez lesz a fehér tészta.
Második 1/3 részt is ugyan így dagasztom, csak abba beleteszem a piros paprikát. Ez lesz a piros színű tészta.
  Kicsit nehezebb dolgom van  a zöld színnel. Mivel is tudnám megfesteni a tésztát. A kakukkfűnek nagyon finom az íze, csak fakó marad tőle. Eszembe jutott, hogy van a fagyasztóban petrezselyemzöld. Kivettem és kevés vízben kézi mixerrel jó sokáig pürésítem. Ez már szép zöld, csak még az ízén kell javítani. Így kerül bele a kakukkfű. Na ettől már igazán jónak kell lenni.
A harmadik 1/3 részt is így dagasztom, de abba beleteszem a zöld színezőt.
Mind a három színű tésztát pihentetem bő 30 percig. Ezután színenként három felé vágom és gömbölyítem.
Így összesen 9 gombócom van. Ezek további 30 percet pihennek.
Ezután egyenként kinyújtom kör alakra és egymás tetejére teszem úgy, hogy a piros kerüljön alulra, rá a fehér és legfelül a zöld. Majd 8 felé vágom, és kintről befelé feltekerem. Ezt megismétlem a következő három színnel, ebből is kifli lesz. Az utolsó három gombócot ugyanebben a sorrendben téglalap alakra gyújtom mint a bejglit, és feltekerem. Ezt felszeletelem 8 felé, ezekből lesznek a zsömlék. Sütőpapíros tepsiben pihentetem 30-40 percig, és előmelegített 190 fokos sütőben hőlégkeverésnél 15-20 percig sütöm. Mielőtt beteszem a sütőpapír alá öntök kevés vizet, hogy gőzben süljenek.
Gyönyörűen megkeltek, nagyobbak lettek mint gondoltam.
Az íze pedig felülmúlta elképzelésem. Annyira finom lett, hogy nem is gondoltam volna. Érdemes kísérletezni a fűszerekkel bátran mindenben. Pirospaprika, kakukkfű és petrezselyem nagyon jól illik egymáshoz.
Frissen, melegen ezek az illatok :-)) Ugye el tudjátok képzelni mennyire nagyon finom?

1 megjegyzés:

Orsi írta...

Ehető kokárda :)