2013. január 13., vasárnap

Ananásztorta

Nálunk születésnap alkalmával mindig tortát kapott az ünnepelt. Mikor kicsik voltak a lányok, és persze később is amikor itthon ünnepelték meg ez elmaradhatatlan volt. Azért is tartottam és tartom most is fontosnak, mert mindenki életében csak egyszer van az a bizonyos szám, ami megismételhetetlen. Sajnos minden évben egyel több. Azért is jó, mert nosztalgiázás alkalmával szívesen nézzük vissza a fényképeket és, hogy melyik szülinapon milyen torta volt. Mára már az is előfordul, hogy a születésnapos valami más süteményt kér torta helyett. Ilyenkor mindig az ünnepelttel megbeszélve és kívánságának eleget téve sütök. Így történt most is.
Kicsi lányom most születésnapja alkalmával ananásztortát kért. Nekem kellett kitalálni, hogy milyen legyen és persze azt is, hogy hogyan tudnám a legfinomabban elkészíteni.
hozzávalók:
6 tojásból piskótát készítek. Felét tepsibe szétterítem, másik felébe kevés ételszínezőt keverek, hogy kicsit színesebb legyen a torta.
hozzávalók a krémhez:
7,5 dl 100%-os ananászlé
3 cs. vaníliás puding
25 dkg margarin
15 dkg porcukor
díszítésnek ananászkonzerv és cukorbetűk
Ananászlében megfőzöm a pudingot a szokásos módon. Cukrot margarinnal habosra keverem és hozzáadom a kihűlt pudingot, majd azzal tovább habosítom. Piskótákat hosszában kettévágom, lapokat krémmel megkenem és felváltva a színeket egymásra teszem. Végén tetejét és oldalát is krémmel megkenem. Tetejét konzerv ananász szeletekkel díszítem és persze cukordísszel.
Nagyon finom az íze, és persze mutatós is. Ez megint egy jól sikerült torta.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KINGA!

Nincsenek megjegyzések: