Ebben a tésztában kevés Graham-búzaliszt is van.
hozzávalók:
40 dkg finomliszt
10 dkg Graham-búzaliszt
30 dkg kovász
1,5 dkg élesztő
2 ek. burgonyapehely
2 tk.só
1 tk.cukor
0,5 dl tej
2 ek.olaj
2,4 dl víz (a vödrös tejfölben lévő kicsapódott savót is hozzátettem, ez a vízzel együtt értendő)
Mindent a keverőtálba teszek, és hozzáöntöm a cukros tejben felfuttatott élesztőt.
15 percig dagasztom.
Mikor duplájára kelt, deszkára borítom.
Fedeles jénaiban csak kisebb kenyeret tudok sütni, így a bedagasztott tésztából levágok egy darabot. Ezt egy másikban sütöm meg. A kettő egyszerre befér a sütőbe, így a kisebb darabot különböző képpen szoktam elkészíteni. Volt, hogy sajtos kifli, sonkás kifli, magos zsemle, vagy ahogy most csinálom.
Kinyújtom a tésztát és pihentetem. Serpenyőben apróra vágott kolozsvári szalonnát és 3 fej hagymát megdinsztelek. A megkelt a tésztára ráterítem a sültet, kevés vékony karikára vágott füstölt kolbászt is teszek rá. Végül reszelt sajttal megszórom.
A nagyobb darab tésztát kelés után ellapítom, feltekerem, és jénaiba teszem, majd lefedem. Úgy 50 percig pihentetem. Félidőben bevagdosom a tetejét. 200 fokra előmelegített sütőbe teszem mindkét tésztát, majd 10 perc után 180 fokra csökkentem. A sajtosat 30 perc után kiveszem. Ekkor leveszem a jénai tetejét, és további 10 percig sütöm a kenyeret. Mikor megsült, rácsra teszem, és vízzel lepermetezem.
Kenyerem születési súlya 70 dkg. (Ugye milyen szépen felvette a sütőtál formáját?)
Nagyon finom vékony héjú, ropogós lett.
A sajtos finomsághoz jól illik a Remoulade. Ez egy állagában majonézhez hasonlítható, de annál sokkal finomabb dán termék. Halhoz, húsokhoz, zöldségekhez kiváló finomság. Köszönöm Orsinak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése